A shetland-póni. A klasszikus pónitípus legjellegzetesebb képviselője. Szülőföldje az Angliához tartozó Shetland-szigetek. A Skóciától észak-keletre, Izlandtól délre és Norvégiától nyugatra elterülő szigetcsoport mintegy 120 szigetet foglal magában, melyeknek csak mindössze 3,5%-a alkalmas bármiféle növénytermesztésre. Hepehupás felszínét vulkanikus eredetű láva fedi, növényzete gyér, klímája hideg, mindennaposak a tengeri viharok.

Valószínűnek tartják, hogy a fajta őse Skóciából került a szigetekre, ahol a szerény takarmányellátottság és a zord klíma, valamint a terület évszázados elszigeteltsége egy nagyon egyöntetű, igénytelen, szilárd szervezetű primitív lófajta kialakulását eredményezte. Szélesebb körben a XIX. században kezdett elterjedni, amikor is nagy számban kezdték őket a bányákban csilléslóként alkalmazni. A kontinensre a XX. század elején került, majd Németországon és Hollandián keresztül az egész világban elterjedt.

Jellegét és anatómiai tulajdonságait tekintve a shetland-póni a hidegvérű lovak típusához áll közel. Feje homorú profilvonalú ún. csukafej, apró fülekkel; nyaka közepes hosszúságú, vaskos; marja alacsony, izmos; törzse zömök, hengeres; háta feszes, erős; fara terjedelmes, igen jól izmolt. Lábai rövidek, erőteljesek, lábhibák csak igen ritkán fordulnak elő. Bármilyen színben előfordulhat, de leggyakoribb a sötétpej, a fekete és a sárga, valamint ezek tarka változatai.

Méretüket tekintve két változatuk ismert: az "A" típus (standard) 87-107 cm közötti, a "B" típus (mini shetland) 86 cm alatti marmagasságú. Utóbbi inkább csak kedvtelésből tartott udvari dísz, míg a standard változat a kisgyerekek ideális pónilova. Mérete, könnyű kezelhetősége folytán a gyerek megtanulja mellette a lóval való bánást, a lóra ülést, biztonságot szerezhet a ló hátán. Sajátos, aprózó mozgása miatt a klasszikus lovaglás megtanulására nem alkalmas, viszont fogatban saját súlyának többszörösét képes elvontatni hosszú távon is. Svédországban sulkyba fogva ügetőversenyeket is rendeznek vele.