Az onagadori tenyésztésének és fejlődésének történetét jórészt homály fedi, de állítólag a japánok már 1000 évvel ezelőtt importáltak hosszúfarkú tyúkokat Indonéziából.

Igazi tenyésztésével azonban csak a 20. század elején kezdtek el foglalkozni. Ekkor alakult meg a Hosszúfarkú Tyúkokat Megőrző Társaság, mely 1923-ban természetvédelmi kinccsé nyilvánította az onagadorit.

Fej és forma

Sokan összekeverik a főnixszel , és igaz, ami igaz, nagyon hasonlítanak (egyébként máig sem tisztázott a pontos rokonság a két fajta között). Az alak és a fej fajtajegyei is megfelelnek a főnixének. A két hosszúfarkú típus olyan közeli rokonságban van, hogy a fiatal kakasokat és tyúkokat nem lehet biztosan megkülönböztetni, mert mindkét fajta farkának szerkezete a növekedés során azonos, és a farok növekedésének sebessége is azonos. Megtévesztésre ad okot még az a tény is, hogy az onagadori tojók is, mint a főnix, évente vedlenek.

Az onagadori kakas farok- és nyeregtollainak egy része folyamatosan növekszik, általában 70-90 centiméterrel lesznek hosszabbak évente. Ezért az idősebb kakasok sarlótollai elérhetik a 13 métert is. A kakas súlya 2-2,5 kg, a tojóé 1,5-2 kg. A kakas gyűrűnagysága 18, a tojóé 16. A tojáshéj színe sárgásfehér.

Sajátosságok

Különleges farktollazata miatt nem könnyű a tenyésztése és tartása sem. Ezért igazi szenzációnak számít, ha egy kiállításon ilyen fajtával találkozunk. Ám ha mégis tartására adnánk fejünket, nem árt, ha betartjuk a következő tanácsokat.

A papagájülőkéhez hasonlóan az etető- és itatóedények az ülőrúd mellett kapjanak helyet, hogy a kakasoknak ne kelljen feltétlenül leszállniuk a földre. Tolluk növekedése pedig csak nyugodt környezetben folyamatos. Ezért hagyjuk, hadd pihenjen sokat. A stresszmentes élet állítólag várható élettartamát is megnöveli.