"Az embernek azért van szüksége macskára, hogy félelem nélkül simogathasson egy ragadozót" - mondta egyszer Léonor Fini, a franciák legnagyobb macskaszakértője. Úgy tetszik, a sziámi macskákkal kapcsolatban kétszeresen is igaz ez a megállapítás: vonzó, egzotikus, elragadó lény valamennyi. Amikor lapulnak, képzelt vagy valódi áldozatuk után futnak, faágakra kúsznak vagy egyszerűen csak a tűző napon süttetik magukat, a sziámi macskák azzá válnak, amik: valódi, kicsinyített ragadozókká, ám szemükben a gazda iránti odaadó szeretet fénylik...

A sziámit egyesek mutációnak tartják, mások úgy vélik, hogy a nyugat-afrikai aranymacska (Profelis temmicki) leszármazottja. Minden-esetre Dél-Ázsia buddhista templomaiban ma is ott él szabadon a burma macskával egyetemben.

A kérdés inkább az, hogy került Keletről - Európába? Nos, ha igaz, Sir Owen Gould, az V. Rama sziámi király mellett szolgálatot teljesítő brit nagykövet figyelt fel ezekre a macskákra 1884-ben. Hazavitt két csokoládészínű példányt Angliába, és egyik leszármazottjuk az 1888-as londoni macskakiállításon "A legszebb macska" címet nyerte el. Mozgékony, eleven, kíváncsi természetű állat, meglehetősen kényes és igényes. Alkalmazkodóképessége viszont egészen rendkívüli. Legvonzóbb tulajdonsága a gazdája iránti - néha túlzott! - szeretet. A gondoskodást, törődést, kedveskedést túlfűtött ragaszkodással honorálja.

1. Fókaszínű sziámi. Szőrzete igen rövid, finom tapintású, meleg krémszínű, hátulsó részén enyhén sötétbe hajló, a gyomor és a mellkas tájékán világosabb. A szőrvégek mély fókabarnák.

2. Csokoládészínű sziámi. Elefántcsontszínű test, a szőrvégek meleg kakaó-, az orr és a mancsok fahéjszínűek. Szemei sötétkékek. Az erőteljes farokgyűrűzöttség hiba.