Hazájukban, a Szunda-szigeteken két viadortípus él, amelyekből valószínűleg az ismert szundai harcosok származnak. Amikor az ezek kereszteződéséből származó utódok 1970-től kezdve Hollandiába jutottak, a szaporulat külső megjelenésében nem volt egységes. Hollandiában azután ezt az egyre jobban áttenyésztett fajtát szundai harcosnak nevezték el. Ezzel újabb harcos fajta került Indonéziából Európába.

Fej és forma

A jellegzetes viadorbélyegek ennél a fajtánál is felegyenesedett tartás, a középmagas állás és a nagyon hosszú, karcsú nyak. A többi harcos fajtával szemben a szundai kakas erős sarlótollú farkat visel. A test egészen hosszú, hátul szemmel láthatóan keskenyebbé válik, így bizonyos harcos eleganciát mutat. A vállak között széles hát csapott, tehát minden boltozódás nélküli.

Harcosokra jellemzően a vállaknak széleseknek és magasan tűzötteknek kell lenniük. A szárnytő oldalt kissé kiáll. A nagyságuknál fogva jó repülési tulajdonságokat mutató izmos szárnyait kissé leeresztve hordja. A közepes hosszúságú sarlótollakból álló kakasfaroknak megfelelően a nyeregtollazat is jól fejlett. Az enyhén előredomborodó mell csak mérsékelten legyen széles. Kívánatos, hogy a hastájék gyéren tollas és kevéssé előreálló legyen. Jól elhatároltnak hatnak az izmos, közepesen hosszú combok, amelyek a középhosszú sárga, széles állású csűdökkel együtt közepesen magas állást képeznek.

A kakas erős sarkantyút visel, amelyeknek hátrafelé kell irányulniuk. Az állást jól fejlett, erős és terpesztett lábujjak biztosítják. Bár a kakasfarok jól tollazott, kívánatos mégis, hogy a test tollazata inkább gyér és kemény legyen. A gyenge pehelytollképződés következtében a faroknál és a kloákánál olykor tollatlan helyek vannak.

Fontosak a fej jellegzetességei: a koponyának hátul jó szélesnek kell lennie, úgy, hogy az egész fej inkább tömzsinek, mint túlságosan hosszúnak hasson. Az előreugró szemöldökívek miatt a világosnarancs és a gyöngyszín között változó szemek kissé mélyen ülőknek látszanak. Az arc piros és sima, a füllebenyek kicsik és pirosak. A rövid, erős, enyhén hajló csőr kissé ragadozómadár-szerű. Azért, hogy kisebb legyen a támadható felület, a szundai harcost kis, háromsoros borsótarajjal tenyésztették, amelyen nem lehetnek burjánzások. Ennek a harcosnak is elvész a jellege, ha az állás túlságosan mély vagy a malájihoz hasonlóan magas. Mivel a vízszintes faroktartás a kívánatos, a lógó farok éppen úgy durva hiba, mint amikor a kakasnak kevés a sarlótolla. A hosszú csőr és a durva áll-lebeny elrontja a szundai fejét. A laza, puha tollazat is nagyon zavaró lehet az értékelésnél. A kakas súlya 1200 g, a tojóé 1000 g. A kakas gyűrűnagysága 16, a tyúké 15. A tenyésztojás legkisebb súlya 35 g. A tojáshéj színe fehér vagy sárgás.

Színváltozatok

A kiváló fekete állatok finom zöldfényűek. A lábuk sárga, de némi sötét nyomok lehetnek rajtuk. Ha a nyaktollaztba sok fehér vagy vörös keveredik, az csökkenti a bírálati pontszámot. A búzaszínű színe és rajzolata megfelel a hasonló színű malájinak, csak összességében valamivel sötétebb. Mindenesetre a nyakrajzolatnak nem szabad majdnem feketének lennie.

Sajátosságok

Jó a reakcióideje, így ha kell, gyorsan el tud pucolni a helyszínről. Ez valószínűleg nem csak viadorörökség, hanem hazájukban a félvad tartás során nyert vagy ismét megszerzett vadtyúk-tulajdonság, ami a túlélési harcban a támadókkal szembeni védelemként biológiailag szükséges volt. Másik sajátossága az erőteljes költési hajlam. A szundai tyúkok "sikertelenség esetén" vagy ha folytonosan elveszik tojásaikat, gyakran több hétig a szokásos határidőn túl is fészken maradnak. A felelősségteljes tenyésztő azonban, ha a tyúkoknak nem szükséges költeniük, az ilyen fáradságot fehérjében gazdag takarmányozással és sok mozgási lehetőséggel megspórolja.