Hangyát viziállatnak?
Ani-csajszi 2007.04.04. 15:12
A hangyatartás mellett sok érv szól: nem hangosak, nem hullik a szőrük, nem kell sétáltatni őket, és ha meguntuk, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül kirakhatjuk őket az erdőszélre.
A minap az egyik ismerősöm a hangyatartás fortélyairól érdeklődött. Nem tagadom, meglepett a kérdéssel, mert hát kihallott már olyat, hogy valaki hangyát tart házikedvencként?! Utánanézve a dolognak, rá kellett jönnöm, hogy ez nem is olyan új keletű divat, a világon egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a szorgos kis ízeltlábúak. Első nekifutásra - megrögzött négylábú rajongóként -, nem igazán értettem, mi a jó abban, ha valaki hangyát tart kutya helyett - de a hangyarajongók érveit olvasva, bevallom sikerült meggyőzniük annak érdekességéről és szépségéről.
Hangyákról dióhéjban
A hangyák nem kifejezetten azok az állatok, akiket az ember elnéző mosollyal megtűr a környezetében. A legtöbb emberből legalább annyi gyilkos indulatot váltanak ki, mint a szúnyogok, hiszen nem vet túl jó fényt rájuk, hogy gyakran ugyanazokat a falatokat pécézik ki, mint mi. Békés eszközökkel nehéz rábírni őket a távozásra, sőt, az erőszak sem mindig hatásos. Ha már úgyis együtt laknak velünk, tegyük élvezetessé, legalább nem terheli a karmánkat sok ártatlan hangyaélet kioltása!
Laikusoknak meglepő lehet a tény, hogy a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) közé tartoznak. Példát vehetnénk a logisztikáról és a japános munkamorálról: hihetetlen milyen rendszerben és szervezetten élik napjaikat, építkeznek, hoznak-visznek, igyekszenek, én speciel még nem láttam pihenő - statikus állapotban lévő - egyedet.
Ráadásul amilyen picik, olyan eszesek. Angol kutatók ugyanis azzal a meglepő bejelentéssel rukkoltak elő, hogy a hangyák megmutatják egymásnak az élelemhez vezető utat.
A Bristoli Egyetem kutatói több, mint két éven át figyelték meg a hangyákat (őket is elkapta a kukkolási láz), ezalatt többször is szemtanúi voltak annak a jelenségnek, hogy egy-egy példány felfedezve az élelmet visszarohan a hangyabolyhoz, és kisvártatva többedmagával tér vissza a táplálékforráshoz. Az oda vezető úton arra is ügyelnek, hogy senki ne maradjon le. Ha nehezebb az útszakaszhoz érnek, lelassítanak, hogy a fiatalabbak is megjegyezhessék merre kell menni és legközelebb egyedül is oda találjanak.
A hangyáknál mindig érdekes kérdés, hogy ki főzi ebédet. A táplálékot a kolónia felnőtt tagjai (kiváltképp a katonák a hatalmas rágóik miatt) csak félig képesek megemészteni, így azt továbbadják a lárváknak, akik azt megemésztik, majd visszaöklendezik és már a felnőttek számára is felhasználható formában adják vissza.
A hangyák egymás közt egy úgynevezett hangyacsókkal adják tovább az élelmet (trophallaxis), ezzel nem csak élelemhez juttatják egymást, de meg is jelölik a kolónia tagjait kémiai anyagokkal (feromonokkal), így könnyebbé téve a családtagok felismerését, továbbá így adják egymás tudtára, hogy mi a következő feladat. A kommunikáció megkönnyítése érdekében még rágóikkal is dobolnak a boly falán, azaz hangjeleket adnak.
A hangyatartás csínja-bínja
Nem csoda hát, hogy egyre többen kapnak rá a hangyatartásra és kukkolásra. Beszerzésük nem bonyolult, nagyon egyszerűen szert tehetünk rájuk a közeli parkban vagy erdőben: felemelünk egy-két rothadó rönköt és már meg is van a hangyacsalád (királynő, ivadékok, dolgozók, katonák és szárnyas hímek egyaránt).
Az is megoldás lehet, ha a melegebb tavaszi hónapokban egy már megtermékenyült királynőt fogunk magunknak, mielőtt még az új helyet keresne magának. Könnyű felismerni törött szárnyáról (amit levetni készül az új bolyban) és vastag toráról. Mivel a királynő hozza létre az új kolóniát, ha van egy megtermékenyült királynőnk, már szinte a "zsebünkben van az egész kolónia". Persze ennél humánusabb és egyszerűbb megoldás is létezik, például rendelhetünk díszállat-kereskedésből is.
Amiért ez az egész hangyatartási őrület elkezdődött, az nem más, mint a hangya reality show: az inszektárium különleges látványa, ahogy a dolgozók sürgölődnek a járataikban és élik mindennapjaikat. A megrögzött hangyások órákon át képesek figyelni őket. A hangyavárost a barkácshajlamúak maguk is megépíthetik, de lustábbak vásárolhatnak nekik lakhelyet. Mindössze arra kell ügyelni, hogy nagyon jól záródjon, máskülönben gyors hangyakivándorlás-gyarmatosítás veszi kezdetét, ami nem feltétlen kelt osztatlan örömet a család minden tagjában.
A tökéletes kéró: nagy fadoboz, benne gipszből kiöntve a járatok és a kamrák. A tetejét célszerű üvegből készíteni, hiszen máskülönben oda a móka! A doboznak mindenképpen legyen egy üveg kijárata, itt etessük a hatlábúinkat. Azt persze ne várjuk, hogy etetéskor a gazdi kezéből kapkodják majd el a jó falatokat, mert elég kevés bennük a domesztikálódási képesség. Ez a kijáró akkor jó, ha levehető és könnyen tisztítható, mert a hangyaboly legnagyobb ellensége a gombásodás, ami elsősorban a spájzból indul el.
Nem íródtak vaskos szakkönyvek, amelyek a hangyák etetését taglalják; nem nehezebb életben tartani őket, mint a csótányokat. A hangyaváros táplálkozás szempontjából is jól szervezett, nincsenek hosszú sorok a menza előtt. Rendszeres családi elfoglaltság a kannibalizmus: megeszik elpusztult társaikat, sőt ínséges időkben a lárvákat is. A lényeg csupán annyi hogy fehérjedús falatok, elhullott rovarok és cukros nyalánkságok rendszeresen szerepeljenek étlapjukon. Ha éppen nincs kéznél döglött légy, szükség esetén kenyérmorzsa-diétára is foghatók pár napra. Lakhelyüket le kell takarni, hogy ne száradjanak ki a járatok, amit párásítani sem árt néha egy kis vízzel.
Európában a németek élnek most "hangyalázban", ugyanis életbe lépett egy új törvény, amely megtiltja a hangyafészkek elpusztítását a szabadban és a kertben egyaránt, ezért egyre többen tartják őket terráriumokban. Hazájukban ma már van olyan díszállat-kereskedés is, amelyik kifejezetten hangyákra specializálódott, ott akár 30 hangyafaj is beszerezhető, az elterjedt német fajoktól - házakban és kamrákban mindent felfalóktól - kezdve az ausztrál különlegességekig.
|