Agarak. Rendkívül gyors vadászkutyák, melyek a többivel ellentétben nem az orrukat használják, hanem "szemre" hajtanak. A tébai, i. e. 1440 körül készült falikép tanúsága szerint az egyiptomiak már akkor mezei nyulakat és antilopokat fogtak a segítségével. A rövid szőrű fajták Észak-Afrikából és a Közel-Keletről származnak, a hosszú szőrűek Dél- és Belső-Ázsiából. Európába - feltehetőleg görög-római közvetítéssel - a rövid szőrű agarak kerültek először. Arianus római szerző i. sz. 130-ban már említi őket, sőt a velük való vadászat módját is leírja. Megkülönbözteti a könnyebb, nyulászó Veltrus leporariust a nehezebb, vaddisznóra és ragadozókra használt Veltrus porcariustól.

Afgán agár. Az afgánok szerint olyan ősi fajta, hogy már Noé is felvette a bárkájába a táziszt, ahogy eredetileg hívják. A pasuntok (afgán hegyi törzs) antilop, vadkecske, vadjuh és ragadozók vadászatára használják. Talán az egyetlen agárfajta, melyet hegyi vadászatokra, sőt teherhordásra is befognak. Az eredeti típus lényegesen eltér az általunk bemutatott luxusfajtától.

A "modern" formát 1895 után, Angliában tenyésztették ki. Szőre sűrűbbé, puhábbá vált, de megőrizte csodálatosan rugalmas járását. Újabban rendkívüli módon divatba jött, az egyik legkeresettebb luxusállat.

Megjelenése méltóságteljes, teste izmos, szikár. Feje hosszú, de arányos. Az orra és a szeme sötét színű. Füle hosszú, alul tűzött és lelógó. Hosszú nyaka ívesen köti össze a fejet és a testet. Teste jól izmolt. A kan marmagassága 68-74 cm, a szukáé 63-69 cm közötti. Mozgása könnyed, gyors. Az agár kitartó, fordulékony és igazi sprinter. Alkalmas terelőkutyának, testőrnek és vadászkutyának is.