Spánielek. Mint nevük is mutatja, Spanyolországból eredő, kis testű, hosszú szőrű, hosszú fülű vadászebek. Régi fajták, már XIV. századi kéziratos források is emlegetik őket. Különösen a solymászok kedvelték, akik a spánielek által felhajtott szárnyas vadra eresztették madaraikat. A flamand festők képein, régi fametszeteken és rézkarcokon gyakran láthatunk különböző fajtájú spánieleket. A sörétes puska általános elterjedésétől kezdve egyre csökkent a vadászati jelentőségük ezeknek a kedves, megnyerő küllemű, de kissé önfejű kutyáknak. Újabban kezdenek a vadászok újra érdeklődni irántuk. Kedvtelésből egyre többen tartják, mind több változatát alakítják ki. Hajlamosak fülgyulladásra, ezért fülüket tisztítani kell.

Angol cocker spániel. Ma az egész világon kedvelt, bár meglehetősen kényessé vált fajta, mondhatni a kozmetikaszalonok sztárja. Bármely "vadászkutya"-színben előfordulhat. Nem is olyan régen még mindenki arany spánieleket akart, szerencsére ma már a többi színváltozat is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Marmagassága 36-40 cm. Csendes, jóindulatú, (megfelelő mozgás esetén) nyugodt természetű, ezért városi tartásra kimondottan alkalmas. Vidám, pajkos természetű fajta. Mindig csóválja a farkát. Vadászkutya létére is jól be tud illeszkedni a családba.

Ne feledjük, hogy a cocker spániel ugyanakkor hihetetlenül temperamentumos, élénk és mozgékony fajta. Így ha nem mozoghatja le fölös energiáit, akkor könnyen stresszessé válhat. Ilyenkor a cocker szeszélyessé, a többi kutyával kötekedővé, az emberrel szemben pedig harapóssá válhat: különösen akkor, ha a gazdi hagyja, hogy kedvence a fejére nőjön. Ezért ha lehetőségünk van rá, vigyük vízközelbe. Remekül úszik, és a pancsolás vagy a vízből való apportírozás is kedvelt szórakozásai közé tartozik.