Kopók. A legrégibb típusú vadászkutyák. Már 6000 éve is ismerték őket. Az egyiptomi domborművek kutyaábrázolása legalábbis ezt bizonyítja. Az európai kopók őse valószínűleg a legendás hírű kelta kopó, a segusier volt. Belőle - használatuk alapján - két típus fejlődött ki: a falkakopó, melyet az ún. parforce (lovas üldözés) vadászat során használtak, és a gyalogkopó, melyet szólóban vagy párosával "tettek nyomra", s úgy hajtott vadat a gazdája felé. A falkakopók főleg Angliában és Franciaországban - ahol mesterséges "vonszalék" után futtatva ma is használják őket -, míg a gyalog- vagy hajtókopók maradványai a közép- és kelet-európai hegy-vidékeken találhatók meg manapság.

Az öntisztuló erdélyi kopó. Ritkaságnak számító, kiveszőben lévő, több figyelemre érdemes magyar kutyafajta az erdélyi kopó. Ősi magyar kopófajta. Kitűnően hajt és állít. Keresésre és vadelhozásra is használható. Hajtás közben magas, csengő hangot hallat. "Öntörvényű" vadász.

Gazdájához ragaszkodik, meg is védi. Gyerekszerető. Középnagy testű fajta. Jóindulatú, bátor, kitartó, szaglása kitűnő. Jó jelző, "mindenes" kutya. Igénytelen és könnyen tanítható. Rövid szőre miatt lakásban is jól tartható, ha kellő mozgást biztosítunk számára. Úgynevezett "öntisztuló" szőrtípusú, nem kell nyírni a szőrét, trimmelni, ezért gondozása egyszerű és olcsó.

Színe fekete, őzbarna, fehér jeggyel. A hosszúlábú erdélyi kopó marmagassága 55-60 cm, súlya 30-35 kg.