Színpompás cica
Csak 1955-ben ismerték el a bicolort önálló fajtaként, s az eltelt évtizedek alatt több érdekes és szép színváltozatot (kék-fehér, fekete-fehér, krém-fehér, vörös-fehér) sikerült kialakítani. Ez egyébként már csak azért is jelentős tenyésztői teljesítmény, mert a standardelőírások nagyon szigorúak: megkövetelik, hogy a bicolor színfoltjai világosan elhatároltak, egyenletesek és arányosan elosztottak legyenek.

Tenyésztői körében az a mondás járja: ahhoz, hogy a kiscicák között teknőctarka is legyen, több szerencsére van szükség, mint szakértelemre! S ebben van némi igazság, hiszen - sajátos módon - a teknőctarkák szinte kizárólag nőstények. Kandúrok csak nagy ritkán születnek - és akkor is majdnem mindig sterilek, azaz nem származhatnak tőlük utódok. "Hivatalos" színe a fekete, a krém és a vörös keveréke. Szőrzetében ezek a színek jól elkülönülnek egymástól; minden összefüggő színben megjelenő folt hibának számít. A teknőctarka perzsa kellemes, engedelmes, értelmes jószág. Jó, de szigorú anya. A kiscicák színét -mint már utaltunk rá - lehetetlen előre megjósolni: krém-, fekete, vörös vagy cirmos színűek egyaránt lehetnek az alomban.

Teknőctarka és -fehér. Hasonló a teknőctarkához, azzal a különbséggel, hogy a fekete, a krém- és a vörös színen kívül a fehér is megtalálható gyönyörű, tarka bundáján. Az említett - fehérrel tarkított - színek köpenyszerűen borítják a testét. A túl sok fehér szín nem kívánatos, de meg kell jelennie a cica pofácskáján, a lábain és a mellkasán. 

A csíkos, pettyes vagy gyűrűs minták hibának számítanak. Akárcsak a teknőctarka macskánál, ezeknél a cicáknál sem lehet szó tudományos alapokon folytatott tenyésztésről; lehetetlen előre megjósolni, milyenek lesznek a kölykök. Mindig kellemes meglepetés, ha teknőctarka- és -fehér színű is van közöttük! A kandúrok ennél a fajtánál is majdnem mindig sterilek.

Ezüst cirmos perzsa. Pazar látvány a színezüst alapszőrtől jól elütő, sűrű fekete mintázatú ezüst cirmos. Sajnos manapság ebből a fajtából mindössze két-három példány látható a nagyobb nemzetközi kiállításokon. Sokak szerint azért, mert a tenyésztők nagyon felkapták a csincsillát, mégpedig az ezüst cirmos rovására. 

A csincsilla mellesleg állítólag az ezüst cirmostól származik, ezt azonban mindmáig nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. Ennél a fajtánál a legnagyobb hiba talán az, ha az alapszín a megkövetelt színezüst helyett csíkos vagy szürke, továbbá ha a minták nem eléggé sötétek és elütők. A valódi cirmos minta világosan látható, és sohasem fut egymásba. Néhány túl szigorú tenyésztőnek egyéb-ként az a véleménye, hogy a fajta akkor kezdett hanyatlani, ami-kor a mogyorószínű szem mellett a zöldet is elfogadták, tudniillik a jelenlegi leírásban már "mogyoró vagy zöld" szerepel, és ez "lazít" a szigorú fajtakövetelményeken.

Barna cirmos. Nem könnyű a tenyésztő feladata, ha megfelelő színű és mintázatú, hosszú szőrű barna cirmost akar kialakítani. A szakirodalom szerint 1939-ig néhány ilyen kivételesen szép példány élt Angliában, a háború után azonban a fajta erősen megritkult, különösen a kiváló egyedek száma zuhant a mélypontra. 

Napjainkban a barna cirmos "másodvirágzásának" lehetünk tanúi, bár a színe még nem érte el a háború előtti "gazdag homok-szín" árnyalatot. Jóllehet ezt a cicát barna cirmosnak nevezik, a színe inkább homokszínű, jellegzetes sűrű fekete mintázattal, amely a hátról kiindulva a test alatt folytatódik, és a hason egyesül (ez az úgynevezett "pillangó-minta"). A barna cirmos feje keskenyebb és hosszabb, mint a többi hosszú szőrű fajtáé. Fülei magasan a fejtetőn helyezkednek el. Szeme nagy, tágra nyílt, mogyoró- vagy rézszínű.